BiGSHiT

Tombol nagyban a téli szünet, nekem meg nincs időm írni (haha, inkább talán kicsit lustán állok hozzá a dologhoz), de eszembe jutott éjfélkor, hogy írhatnék is akár. Beraktam Feist The Reminder albumát és akkor elkezdem az élménybeszámolómat a múlt hétvégémről.

Valamelyik nap láttam egy-két képet egy kiállításról és elhatároztam, hogy meg akarom nézni (főleg, hogy januárral együtt véget ért). Fel is kerekedtem a Petivel Taipeibe. Előtte még elrobogtunk a Carrefourba, mert a Peti whiskyt vett a bnője családjának ajándékba. Aztán csak sikerült elkeveredni a buszig és bejutni Taipeibe, ahol elváltunk és megindultam a MOdernContemporaryArt Taipei felé. Siettem, hogy még odaérjek, mert olvastam a neten, hogy 5:30ig adnak ki jegyet és 5 volt. Ahogy odaértem egy kígyózó sor látványa fogadott és hazudnék, ha azt mondanám h jó kedvvel hívtam fel a Petit, hogy ajánlhatna valami mást. Végül csak kitaláltam, hogy mesélt Xindian megállónál lévő helyről és én még úgy sem jártam arra, így hát adott volt a teendőm. Metróra fel Xindiannél le. Kicsit azért féltem, mert a térképen messzinek tűnt a folyó, de természetesen tajvani módra kb. ott volt a metró kijáratánál.
Nagyon szép hely valóban. Már sötétre értem oda, aztán sétálgattam, leszólított egy kicsit benga pasi kevés angoltudással csak úgy beszélgetni, én meg nem igazán tudtam mire vélni, de miután érezte ő is, hogy ma nem vagyok túl kommunikatív hangulatban, továbbállt. Nem volt túl jó kedvem, de a látvány ettől független lenyűgözött. Van Xindiannél egy gyalogos függőhíd és egy híd valami 4-6 sávos útnak és persze mind a kettő szivárványszínben pompázik éjjelente. :) Állandóan változik a színe, ide most egy pirosasat töltöttem fel. Amúgy lehet bérelni hattyú alakú vízi bicikliket is, aminek úgy szintén nagy sikere van, mint ahogy a képen látszik is. Hát szombatomra ez volt a szellemi felüdülésem. Már egész korán hazajöttem, mert elfáradtam, meg amióta fura időkben alszom teljesen elkopott az időérzékem és hiába tűnt úgy, hogy már 9 óra van, ránéztem a telefonomra és csak 6 volt... Ettől független elindultam visszafelé, mert egyedül nem tudok sokat mászkálni, mert megunom. Mégis csak jobb valakivel beszélgetni azt hiszem. Bár amióta a Dani hazament sok időt töltök egyedül és meglepő módon sok időt töltök társaságban is! De az egyedüllét tanít az önállóságra, amiben azért van még mit fejlődnöm...

Hát így esett, hogy szombaton nem jutottam be a MOCA-ba, ezért már szombat este elhatároztam, hogy vasárnap korán kelek és csak azért is megnézem, mert ha ennyi ember kíváncsi a kiállításra, akkor biztos jó lehet. Tehát sikerült is felkelnem és 11re be is értem, 12re be is jutottam, mert a sor kb. hasonló volt, mint előző nap. Egy fura papírszemüveg volt a belépőjegy a fő kiállítás címe pedig Visual Attract & Attack illetve Animamix Biennal. Hát, hogy mi mihez tartozott az számomra nem derült ki, de volt egy csomó animáció, amikre szerintem termenként kellett volna órákat szánni, hát túl sok megkapót nem láttam így összesen foglalkozhattam egy órát az animációkkal, bár volt amit megnéztem és tetszett. Kicsit elszabadult velem a ló és 180 képet készítettem, és az egyik képen új részletet fedeztem fel a kiállításról, ez azért már nagyon japán turistás így. De hát tanulni mentem oda és a legtöbb mű címét, alkotójának nevét le kellett fényképeznem. Láttam például Takashi Murakami képet, Wenling Chen szobrot, legalábbis róluk, kettőjükről már hallottam előtte és örültem h láthattam élőben egy-egy művüket. Amúgy sok külföldi kiállító volt, mondjuk kezdve rögtön azzal, hogy akiket említettem japán és kínai származásúak, de láttam thai papírszobrokat is, pakisztáni, orosz, olasz festményeket, dán, holland, német, francia videókat, stb. Amik tetszettek pl. Han Hoogerbrugge Nails c. installációja (???) és David Chan szürreális szobrai. Aztán volt még egy ingyenes kiállítás is Amano Yoshikata-é, akinek a képei a Daft Punk klipjeihez hasonlítottak. Hát erős 3 óra alatt elfáradtam (lustulok :p) aztán betértem a souvenir shopba, ahol meg egy helyes srác mesélt nekem kínai kultúráról könyvek kapcsán. Hát széles vigyort varázsolt az arcomra hazafele menetre az tuti. :) Volt még Taipeiben egy könyvvásár is, de a belépőjegy gondolata nem igazán vonzott (ja, a MOCAba 300 forint volt a belépő) kb. olyan 1200 forint körül lehetett, ha nem volt több... Így hát hazaléptem. Szép nap volt meg elég volt, úgyhogy itthon próbáltam rendezgetni a gondolataimat, ilyesmi.

Aztán megérkezett a Peti és kitalálta, hogy menjünk el robogózni, mindezt éjfélkor. Elrobogtunk Nankanba, onnét meg egyből le a tengerhez. Kettőre értünk oda és kinn voltak a halászok a vízen, nagyon jó volt nézni! Még pár hónappal ezelőtt kitaláltam, hogy egyszer majd kimegyek a kikötőbe és megkérem a halászokat h vigyenek ki egy körre éjjel, na most egész közel éreztem magamhoz ezt a célt! Bár nem akartam pont akkor kimenni, mert nem úgy készültem, de azért így is fotóztam őket rendesen. Az autófókuszra vissza is villantott az egyik bácsi. :D Na de majd egyszer mindenképp kimegyek velük a tengerre! Jó kis csónakjaikkal stb. :)

"Tömören" ezt csináltam a hétvégén, most meg kedd van illetve már szerda hajnal, úgyhogy menni kellene lassan aludni, mert holnap meg Taipei a program ismét. Hát jó éjszakát kívánok!

Azért végezetül még egy kép Petiről, Bernátról és Vováról a kikötőből. Enjoy! :)

Írok egy bejegyzést ma, eddig hosszúra, mesélősre terveztem, majd meglátjuk mi lesz belőle.

A Szilveszterem az eddigi legjobbra sikeredett. Bementünk Taipeibe, senki nem mutatta a rossz kedvét, nekem meg sikerült nem igazán törődnöm ilyesmivel. :)
Beverekedtük magunkat Taipeibe egy túlzsúfoltnál is zsúfoltabb vonaton, aztán metron a 101 közelébe Nastya, Dani és én.

A Dani kitalálta, hogy legjobban egy ház tetjéről élvezhetnénk a tűzijátékot, hát próbálkoztunk is. Egy hotel tetejére fel is kommandóztunk. Mire lepakoltunk jött is egy alkalmazott, hogy menjünk le és hiába próbálkozott a Nastya, hogy meggyőzze (ugyanis az ő kínaija a legjobb) nem sikerült. Szóval le kellett mennünk a tetőről, bár a srác próbált valamit magyarázni, hogy jöjjünk vissza 11kor (pont annyi volt az idő mellesleg...) és akkor majd segít.

Mindenesetre mi átmentünk a másik ház portájához, ahol - miután természetesen nem akartak felengedni - azt hazudtuk, hogy van fenn ismerősünk, mindjárt felhívjuk. Mindenki babrált a telefonjával (persze nem tudtuk mi legyen tovább) röhögtünk, hogy majd mondjuk, hogy Li xiansheng (magyarul kb annyit tesz, hogy Kovács Úr) az ismerősünk, persze azért enyhén kilátástalannak éreztük a helyzetet 11:15 körül, amikor leszólítottunk egy épp a házba tartó házaspárt, hogy segítsenek, mindezt kínaiul. Meglepődésünkre angol választ kaptunk miszerint várjunk még, mert korán van de visszajön egy 10-15 percen belül és akkor együtt felmegyünk. Bár 20 perc után kezdtük úgy érezni, hogy bizony át lettünk vágva, de végül csak megérkezett a házaspár és felmentünk a tetőre. ( Ez a gesztus egyébként nagyon szépen mutatja a tajvaniak vendégszeretét meg az időbeli érzéküket is. :D ) Beszélgettünk kicsit a férjjel, a környékről, Szilveszterről, stb. Aztán lemaradtunk a visszaszámlálásról, mert sehol nem volt ilyesmi, bár a tűzijáték kezdete egész sokat sejtetett. :D (Később láttam youtubeon, hogy volt, csak mi nem láttuk/hallottuk, mert messze voltunk a tértől, ahol mindenki egyszerre üvöltötte a kivetített számokat.) A tűzijáték nem volt túl hosszú (kb két perc...) Aztán megjelent a Taiwan UP felirat és mindenki ment a dolgára illetve próbálkozott... Akkora tömeg gyűlt össze erre a két percre (ja mert minden évben az ígérik, hogy ez lesz az utolsó, ezt is a kedves nevétsemtudjukférjjel beszélgettük), hogy szerintem olyan hajnali négy körül már talán zavartalan volt a közlekedés...

Mi kettőre keveredtünk taxiba, ha minden igaz, addig meg iszogattunk pezsgőt és Martinit, ami volt. A Nastya "játékai" egész bejöttek. Mondtunk mindhárman egy legszebb, legrosszabb élményt 2009-ből, tettünk egy újévi fogadalmat 2010-re ;) - szigorúan egyet, így még egész betarthatónak is tűnik ("I'll get closer to my final goal which is to become a photographer." valami ilyesmi lehetett az enyém), amúgy nem szoktam fogadalmakat tenni január elsején, mert úgysem tartanám be sajna - és még kívántunk is egyet a tőlünk balra állónak. Dani kívánt nekem bölcsességet én meg kívántam a Nastyanak, hogy vegye észre, hogy mennyire egyedi és tartsa meg az egyediségét (tudniillik lehet, hogy egy kicsit elszállt csajszi, sokszor túlzottan pozitív és igazából egy álomvilágban él amin bosszankodik, ha észreveszi, de szerintem meg ettől lesz igazán különleges és remek személyiség és a fantáziáját nem kellene korlátoznia).

< Erről most eszembejutott, hogy múltkor amikor beszéltünk skypeon (ugyanis hazament az orosz télbe a szünetre) azt mondta, hogy mindig amikor megy valahova azt képzeli, hogy ott ülök a fejében és én is látom, tapasztalom azt ami körülötte van és ettől nekem is jobb kedvem lesz. >

Énekeltünk még himnuszokat eresztettünk egy-két könnycseppet még a háztetőn, amíg nem szóltak, hogy idefönn nem szabad italozni és legyünk szívesek lefáradni. Aztán vagy két órán keresztül keresgéltünk taxit, persze a szerencsés "nyertest" meg kellett nyugtatni, hogy odatalálunk az egyetemhez. Végül csak hazértünk és bár nem voltunk semmiféle szórakozóhelyen és nem voltunk (túl) részegek sem nekem ez volt a legszebb évváltásom.

Köszönöm Nastya, Dani, hotel alkalmazott, tajvani házaspár a Chiang-Kai Shek emlékplacc környékéről, sebességváltónlévőtaxisrádiógombostajpeji taxisofőr és persze mindenki másnak például az olvasónak. :)

Milyen jó volna, ha végre tudnám rendszeresíteni a bejegyzéseket... Hetetnte egy mondjuk? Irigylem azokat, akik tudnak normálisan folyamatosan írni bármiről. Én mindig csak panaszkodom, : P ... De ma nem is akarok igazából, csak irigykedni jöttem. :D Megyek is Taipeibe inkább. *wave* :)

Fura érzések kavarognak bennem, amit valahova már csak ki kell ereszteni, mivel megbeszélni meg senkivel sem tudom, ezért maradt a blog.

Csak az a baj az egésszel, hogy én sem igazán tudom mi ez az érzés. Most valami olyasmi, mint almádiban a péntek délutánok. Mehetek haza? Nem a hazamenetelről van szó, hanem a szabadságról. Különben is hol van még a hazamenetel? De tényleg a szabadságról lenne szó? Szerintem inkább gyomorgörcs lesz a megfejtés. Stressz. Mi hogyan fog történni ma, mert bár vannak tervek, de a Szilveszterjeim (amióta szülőktől külön...) eddig soha nem sikerültek túl jól. És most tervezgetek mégis... Be kéne menni megnézni a tűzijátékot, de nagy lesz a tömeg, és attól is függ nagyrészben a dolog, hogy lesz e ember akit meg kellene védeni a szomorúságtól.

Nos hát gyomorgörcs. Néha eltűnik, néha visszajön. Most megint itt van. Az egész testem stresszel. Mivel oldódik fel? Nem tudom. Idővel, ha minden kiderült. Addig meg édes hányinger.

No mindegy písz áut, várok, hátha elmúlik.

ui.: Milyen érdekes, hogy mostanában ahogy lustulok befele, egyre kevésbé tudom összeszedni a gondolataimat, egyre kevésbé tudok értelmesen gondolkodni, megoldásokra sem jutok... Éljen a Kainan (ahova azok a diákok jutnak akik 20nál kevesebb pontot értek el (500ból..) a felvételi vizsgákon) !!!!

megőrülni.

félek

meg

várom...

ma reggel majdnem írtam egy totál depressziós negatívkodós bejegyzést. de totál megváltozott a kedvem. :)
kezdve ott, hogy volt egy vizsgám és viszonylag kevés tanulással tök sok mindent tudtam, úgy érzem akár át is megyek. :) utána meg rámköszönt egy néni tök hangosan széles mosollyal és onnantól nem volt megállás a hangulatommal kapcsolatban. :)
amúgy meg agykontrolloztam és megint rájöttem, hogy mennyire jó optimistának lenni és hogy az élet is bizonyítson rögtön miután lementem vacsiért elrontották a rendelésem és kaptam ingyen sültkrumplit :) persze nem mondom, hogy ez az eladónak is jó lett volna, de néha megérdemlem az ilyesmit :)
szóval most van hepinessz meg minden! már csak holnapi vizsgára kellene tanulni. megyek is (wave) :D
 

Már harmadszorra írok a héten! Gondoltam most írok kicsit dolgokról amik történtek velem, hogy később emlékezzek és felviduljak tőlük. :)
Ez a hetem egészen bulizósra sikeredett. Most így másnaposan egész nehéz visszaemlékezni mi is volt a héten ami olyan vicces feledhetetlenre sikeredett. Főleg, hogy fáj a fejem.
Azt hiszem már kb szombat óta ittam, leszámítva a vasárnapot. Masszív.
Szombaton Taipeiben magyartalálkozó volt, aztán az új srácok benn akartak bullizni egyet Taipeiben, hogy megtudják milyen is az. A magyartalálkozó jól sikerült, el is indult egy jó nagy társaság klubozni, csak a kainanos srácok nem hoztak magukkal személyit, úgyhogy haza kellett jönnünk, de a partykedv még mindig magas volt, úgyhogy elmentünk (szokás szerint) Searchbe. Hát egy durva este lett belőle. Osztottam az eszet keményen a srácoknak. A fiú wcben himnuszt énekeltünk, ilyesmik. Azóta is kapom vissza az infókat az estéről. :)
Aztán kedden meg úgy esett, hogy hirtelen bepálinkáztunk a hűtőmből, aztán gyorsan a 6 sör is elfogyott hirtelenjében, aminek az lett a vége, hogy a Dani, Daria meg én a folyosón táncoltunk,meg harcoltunk egy széttört esernyővel meg egy partvissal. Aztán átmentünk az új magyarokoz, hogy hát mégis csak ők az partyarcok és nem mi és ők miért nem isznak. Természetesen csatlakoztak. Aztán mártba mentünk sörért, hangoskodás, eltört egy automata, lefejeltem pár embert bukósisakban. :D
Ha mindez nem lenne elég a folyosónkon lakóknak, szerdán a Peti jött, hogy márpedig ő inni akar. Ivott is, csak a szomszédban. Közben meg nálunk a Dariat tanította az exem japánul, aminek az lett a vége, hogy át kellett mennem egy pohár whiskey cokera nekem is. :) De nem lett belőle különösebb ügy.
Igazából a csütörtökre készültünk már legalább egy hete, mert Halloween party volt a suliban. Előtte a Danival elmentünk Carrefourba, vettem egy üveg whiskeyt meg kólát (ja merthogy a Petinek mostanában ez a mániája), utána meg mentünk tovább a Daninak elegáns ruhát keresni, aminek az lett a vége, hogy elég rendesen elkéstem a buliból és már majdnem mindenki ott volt. Bömbikéltem egymagamban, de mások nem hagytak. Megint ivás lett a vége, de a rossz kezdeti kedv ellenére igazán jó buliba csapott át az egész. Bementünk a suliba, ahol még azért sokan voltak annak ellenére, hogy sokak szerint rossz volt. Volt kaja. Plusz pont. Megvacsiztam. :) megittunk egy nagy üveg whiskeyt... Mire hazajutottunk mindenki Search lázban égett. Amúgy is sokan voltak benn, de most sulisok is voltunk jópáran. Hát jó sokat ittunk az biztos. Haha teljesen ingyen mentem. Elvitt egy srác kifizette a jegyem, utána meg haza is hozott. Juj a Searchben sokan egymásra találtak az alkohol segítségével. Fujj én miket ittam már... Malibu, vodka, ananászlé, csak hogy üssön. Volt ilyenből malibu vodka ananászlé is. Uhh kemény, sztem otthon NEM engednének iesmit. Kicsit talán szégyenlem is. :D No mindegy még ingyen megkajáltam sok piálás után, aztán hazajöttünk. Ma meg jött a másnap. Nehéz ez az all-you-can-drink. :)

 

nem, nem akarom, hogy megint rossz legyen a kedvem, hogy megint önmarcangoljak. tényleg lejárt lemez már nálam ez a pasidolog, ha kell valaminek jönnie az úgyis fog jönni és kész.
fogyózom, viszonylag sikeresen, és minél többet fogyok annál jobb a közérzetem. sportolok az is feldob. miért magyarázkodok saját magamnak? végül is mindegy, pozitív a hangulatom meg süt a nap, csak valahogy tegnap rámjött a siránkozhatnék, de erőltetetten, aztán meg odáig fajult, hogy most nem akarom látni, hogy süt a nap (tegyük hozzá, hogy nehéz is, ha el van húzva a függöny).
szóval az a lényeg, hogy semmi sem tragikus. jó a kedvem csak valami bizonyos tisztázatlan indok miatt el akarom rontani a kedvem. most nem fog sikerülni. tornázom egyet :)
 

szokás szerint ilyenkor jön rám ez a dolog. hát ez, hogy írjak. rég írtam, úgyhogy kellene.
fogyózom. ma nem sikerült betartani. egyre többet iszom megint, de most legalább jókedvemben.
lassan elfelejtem, hogy létezik olyan fogalom, hogy szerelem. lassan két éve nem volt normális kapcsolatom. majd, ha egyszer hazajutok!
kicsit üres vagyok mostanság. illetve, lehet, hogy nem tudok rendezni magamban dolgokat. vannak srácok pl akik bejönnek, aztán közlik így vagy úgy, hogy én nem érdeklem őket. (persze lehet, hogy nem is baj. nem ők az "igaziak". vannak egyátalán ilyenek?) elgondolkodtam, hogy mi a baj a stílusommal, ami mindenkiből csak azt váltja ki, hogy egy haver vagyok. lehet velem menni ide oda, lehet nekem panaszkodni csajokról, válaszolok ilyesmikre értelmesen. én meg szinte senkinek nem tudom elmondani a bajaimat. fasza. mondjuk idén van 6 magyar srác meg 3 csaj, ezekből a másik két csaj nem lakik itt. hazaiakkal meg szívesebben lófrál az ember, nem? túl sok a pasi körülöttem. az is lehet, hogy én zárom ki a csajokat. és miért van az, hogy akit már réges-régen el kellett volna már felejtenem az újra és újra előkerül és ott van én meg féltékenykedhetek. hát nem rohadtul mindegy ez nekem? úgy sem lesz ebből már soha semmi. csak azt tudnám miért kell olykor még belém is rúgni cserébe, hogy ott vagyok havernak beszélgetni, stb. nah mindegy.
most jobban leköt a fogyókúra, mint bármi más. szinte észrem se veszem, hogy telnek a napok. hozzászoktam, hogy örök szerelmi bánatom van és hogy nem tudok művészkedni, hogy nem érzem magam itt túl jól, hiába próbálkozom. ezért lehet jó a fogyókúra, mert leköti az agyam. ezzel muszáj foglalkozni.
nincs pénz. ezzel is gyakran kell foglalkoznom. hogy nem találok munkát (lehet, mert nem is keresek? de akkor sem tudok kínaiul és így azért csak nem vágok bele semmibe konkrétan. para.)
valamiért most rámjött, hogy meg akarom ölni a testem. inkább elmegyek aludni így fél 4 táján. 8kor már suli van.
 

Ahogyan a részegség is elpárolog lassan az agyból, azt hiszem a kezdeti öröm sem tart túlzottan sokáig.

Például ezt is most elkezdtem írni és csak úgy hirtelen abbahagytam.

Lehet, hogy ennyi volt?

Hát Rebeka ismét úgy döntött, hogy ír. Általában az hozza meg a kedvét, hogy elolvassa az előző bejegyzéseket.

Ez túl plurk-ös, úgyhogy hangnemváltás.

Itthon vagyok Magyarországon már lassan egy egész hónapja. Fura volt eleinte megszokni, hogy ennyi fehérember van itt. Még a reptéren is inkább a tajvaniakkal álldogáltam. Aztán VOLTam Sopronban pár napot, ahol jól kiakadtam és rámtört valami fura dolog, ami elmúlt az utcazene idejére, de most kezd előjönni megint.

Akarva vagy akaratlanul, de mindig hasonlítgatom magam másokhoz. Bátyámhoz, unokatesóimhoz, barátokhoz, barátnőkhöz, olyanokhoz, akik korban közelebb állnak hozzám, de az is megesik, hogy nem. Főleg irigykedem csak másokra, mintha nekem nem lenne választásom, mintha mandarinul megtanulni nem lenne egy hasznos dolog. Na ez az. Hasznos ez nekem?

Hiába voltam egy hete még a barátaimmal utcazenén, valahogy mégis olyan, mintha egyedül lennék az egész univerzumban. Mára ez addig fajult, hogy szüleimen kívül mást nem is akarok látni. Pl ma lementünk a strandra és mivel nem fürödhetek maradhattam kinn a parton, de a hideg futkosott a hátamon, hogy hátha valaki megszólít én meg olyan balfasz vagyok ma...

Szóval kicsit olyan, hogy itthon vagyok, meg elvagyok, de úgy érzem magam, hogy nem vagyok idevaló. Valami nagyon elromlott Tajvanon. Nem tudom, hogy mi az, de mintha az életkedvemet vesztettem volna el. Szinte teljesen. Nincs kedvem találkozni a barátaimmal, nincs kedvem kimozdulni otthonról (bár épp Békésszentandráson vagyok, de csak azért mert rokonokkal ~kell~ találkoznom a hétvégén Makón), nincs kedvem semmihez, csak ahhoz lenne kedvem, hogy legyen már kedvem valamihez is. Bár blogot írni most van kedvem nem? Mondjuk, ha belegondolok, másrészról pedig pozitív, mert cigizni sem akarok.

Egyre többet emlegetem, hogy a macskáimmal fogok megöregedni egy öreg koszos házban, ahova majd néha benéznek a szomszéd gyerekek és jól kiröhögnek. Így érzem most magam.

Most olyan szívesen megfulladnék a parfüm illatban.

Igaz, hogy most csak úgy rámjött ez az érzés, de hozta magával a gondolatot, hogy a tajvaniak mennyire kerülik a dezodorok használatát. Egy végzős sráccal találkoztam egy pár órája és erős (viszont finom) illata volt és elgondolkodtam, hogy ez is mennyire hiányzik, hogy otthon nem kell szagolnom az izzadtság szagot... Legalábbis ilyen mértékben nem...

Megint blogot írok. Olyan mintha magammal beszélgetnék. Kár, hogy nincs már söröm, pedig most innék egyet.

Hát egy igazán hosszú napon vagyok túl, nem is tudom hol kezdjem... Az a baj, hogy az érzelmeim besűrűsödtek közvetlen elalvás előttre és nehéz ezeket most kicsit elfelejteni, hogy le is írjam mi is történt valójában, de egy próbát megér ;)

Na, hát egykor feküdtem két napja, azzal a tudattal, hogy másnap megyünk robogózni a Danival! Szóval aludtam kb kemény 6 órát, aztán nekiindultunk az útnak. Leírhatatlanul gyönyörű helyeken jártunk, persze céllal, ami a Lala-hegy (拉拉山) volt. Cirka 1600m magasra sikerült jutni, közben egy ember ingyen teletankolta a robogót, és úgy szégyelltem magam, hogy nem tudok kínaiul hálálkodni, csak annyit tudok, hogy köszönöm.
Félelmetes(en szép) szerpentinek vezetnek felfele, a kilátás lélegzetelállító; nézni a kerteket a hegyoldalakban, a folyót a völgyben, a színeket, a magasságot, a mélységet! Az a baj, hogy szerintem a képek nem adják vissza igazán ezt a látványt. Most reggel eszembe jutott, hogy a Kriszti is volt már itt, mesélt még róla régebben és jól összeszidta, hogy nincs ott semmi; hát igen kinek mi tetszik. Fenn a hegy tetejének a közelében van egy kis sétány ahol 2000 éves fákon lehet álmélkodni. Igazán jó volt kimozdulni a szürke szmogból a felhők és a zöld közé! Hát képek többet tudnának mondani mint én az az igazság...

Olyan fura hangvételt tudok kreálni, hogy undorodom tőle... Hmm...

Miután hazaértünk készülhettünk is az egyik orosz lány sznapi bulijára. Hát nem volt hiány piából... Sikerült is annyit innom, hogy most másnaposságot érezzek... És persze a lefekvési előtti kvázi két három órás beszélgetéseim meg belenyomnak a gondolkodós lustaságomba... Hmm pedig menni kellene a másik egyetemre megvédeni a büszkeségem... No mindegy majd kiderül.

Amúgy meg észre se veszem és eltelt három hét amióta megvettem a fényképezőm és ismét csak lógok a levegőben egy érzésbe kapaszkodva...

HAJRÁ FANNI!!!

HAJRÁ FERDI!!!

HICHEEGEEREI, 加油, HAJRÁ MOME!!!

De már nem sokáig! Újra elkezdek remélhetőleg fényképezni! Ennek örömére, most iderakom az egyik legkedvesebb rajzomat :) plíz indzsój! Egy kicsit szürrealista lett, oda se neki, meg baromi régi, amúgy A2es. Most azért írok még ide mert jól néz ki a szöveg a kép mellett... Na jó nem...  Igazából nagyon idegesít h nem tom átrakni a jobb oldalra a képet... Mindegy a lényeg, hogy veszek gépet nemsokára és már most nagyon örülök neki!!! :)

Azt hiszem jó rég írtam, most sem fogok túl értelmeset bejegyzeni... Eszter meg Gica blogon láttam hát bemásoltam...

Hol a fele kezedtől az áldás?
Hol a csak nekem szó?
Hol adok vizet?
Hol adok kivont sót ezután?

Szerepem a valóságtól eltart,
A földed alapján.
Ki adott teret?
Itt ki adott időn túlhaladást?

Meteoritom az orionaranyadért,
Beletemeti a felemást.
Letakar a metabolika az izom,
És a tudattá sápadt dicsőség.

De mostanában sok minden mást is hallgatok... Csak ma reggel így sikerült felkelnem... Meg így is:

Pedig nem tudom mi a bajom... Talán kezd agyamra menni az egyedüllét... Talán, ha legközelebb nem töröm ki kb a térdem, akkor mehetek én is suliba... hehe... Nem minth annyira vágynék oda, de azért mégiscsak érdekes. No.

Íme előző életemmmm

Nem tudom, hogy milyen érzés, de legutolsó földi inkarnációd során férfi voltál. Valahol a mai Burma területén születtél Krisztus után 1825 környékén. Ami a foglalkozásodat illeti, művész, varázsló, jövendőmondó lehettél.

Előző éned valami ilyesmi lehetett: Bohém, titokzatos, nagyon tehetséges, ősi tudományok értője. Varázserőd lehetett, talán a sötét erőket szolgáltad

Akkori életedből egy feladat maradt rád, amit most el kell végezned. Félénk, magányos, önérzetes emberekkel van tele a világ. Győzd le magadban ezeket, majd segíts másoknak is, hogy nekik is sikerüljön.

innen a fun

Na! Két szép napot tudhatok a hátam mögött és úgy érzem, hogy le kell írnom máskülönben elfelejtem és akkor nem is volt értelme már megint semminek, amit csináltam.

Tegnapelőtt végre bementünk Lillával Taipeibe, hogy meglátogassuk Petit és Robertet. Igaz csak benn hívtuk őket fel, hogy "itt vagyunk a Gongguan állomáson és ugyan már melyik buszra kell felszállni?", mire kiderült, hogy Robert barátaival találkoznak ma. Hát csatlakoztunk! Így esett, hogy 3 tajvani, 2 magyar és egy német társaságában töltöttem a napom. Ximenen találkoztunk és azon a környéken elmentünk egy amcsi étterembe (végre valami normálisabb kaja... főleg 3 napi tömény Family Mart után...). Elég sok időt töltöttünk ott, de végül is sikerült elhatározni, hogy elmegyünk a "Sanke Valley"-be és mivel közel van megnézzük Taipei legöregebb templomát (Longshan-t; a metrómegálló neve is ez).

A templom gyönyörű volt, tele lampionokkal, tele imádkozó emberekkel és élettel. Tanultam kicsit a vallásról ismét (szerencsére most nem léptem rá a küszöbre hehe): a kaját amiket kiraknak az asztalra azt mind az isteneknek szánják, hogy boldogok legyenek, mert ugye hogyha az istenek boldogok akkor segítenek! Ahogy beszélgettünk a füstölőtartó meg felgyulladt és kiderült, hogy ez pedig azt jelenti, hogy az istenek nagyon boldogak.
Igazából sajnálom, de nem igazán tudom leírni a templomot, igazi kínai stílusú ennyit tudok talán mondani.

Utána mentünk a közeli piacra ahol ez a "kígyó-völgy" fellelhető. Előtte még viszont játszottunk egyet a videójátékokkal (még mindig izomlázam van azóta a dobáld le az összes ellenséget játék óta), az igazán feldobott, mert amúgy meg nem sikerült sokat aludnom annyit köhögtem és a sszobatársam is visszajött reggel "csendben".

Na de! Ettem kígyót, mert hát a Lilla akart a tajvaniak rendeltek és hát akkor már miért ne? Igazából baromi szálkás volt és kb íztelen is. DE! Ettem kígyót, aztán nem sok idő volt az utolsó vonatig már, úgyhogy eljöttünk, illetve aludhattunk volna benn is, de a Lillának egészen fos kedve volt, úgyh "haza"jöttem vele. High Speed Raillel jöttünk, mondjuk már utaztam vele, de ez is egy különleges dolog, na jó, ugyanaz mint a tézsévé (TGV) a franciáknál.

"Itthon" még beszélgettem Danival meg Eugene-nel akinek két tajvani barátja megkínált csigával is, úgyh egész exotikusan sikerült étkeznem aznap. Még az oroszok elhívtak, hogy menjünk másnap az állatkertbe, mert a pandákat már meg lehet nézni! Úgyhogy megbeszéltük, hogy másnap délben találkozunk.

Másnap délben elsőként... 10 percet vártam a Danira, aztán elléptünk kettesben Taipeibe. Célirányosan az állatkertbe mentünk. (Illetve még a mekiben megebédeltünk.) Megvettük a jegyünket az ezer zenélő mászkáló villogó panda között... Megy a business... Láttam tapírt, szép lepkéket, botsáskát, igazi formosai fekete medvét, életrevalóbb tigrist, mint a pozsonyi állatkertben... Persze voltak tajvaniak akik érdekesebbnek találtak bennünket... Egyszer még képet is csináltak rólunk majdnem teljesen sutyiban... Nókomment... Aztán összefutottunk az oroszokkal is odabenn.
De a lényeg, hogy kis sorbanállás után láttunk pandát! Kettő igazi élőt, amik a Kína és Tajvan javuló kapcsolatának egyik jeléül is szolgálnak. Ugyanis Kínától kapta Tajvan őket. Akkora tömeg van, hogy egy 5 mp-re lehet őket megnézni, hajtanak el az üveg előtt. Szerencsére az utolsó előtti turnusban jutottunk be és mire lezajlott az utolsó turnus észrevettük, hogy nem zárták azért le azt a helyet és szépen visszalopództunk jónéhány tajvanival karöltve, ott töltöttünk egy jó öt percet mire ránkszóltak és mindenki nevetve hagyta el a helyet (talán a biztonsági őr nem...). Igazából érzem, hogy még fél év és nem kell már tolongani, hogy láthassuk szerencsétlen állatokat, de azért mégiscsak tetszett. :)
Aztán még lófráltunk egyet a fővárosban (láttunk egy csávót SS egyenruhában ücsörögni, igazi árjatajvanit...), aztán hazajöttünk és ennyi...

Szép két nap volt, kár, hogy most már ... a kedvem.
 

Ádám kb a szemem előtt nyírja ki magát :S

Biztosan sok minden történt azóta, amióta a legutóbbi bejegyzésem írtam (nem mintha az sok mindenről szólna); de én annyi mindent elfelejtettem, hogy most azt sem tudom, hogy érdemes lenne-e bepótolni, visszaemlékezni és leírni.

A napokban arra jöttem rá, hogy azért nem emlékszem semmire, mert nem is történt szinte semmi. December 31-e óta szüneten vagyunk és igazán nem csináltam semmit, max partiztam, ja meg lebetegedtem. Leginkább a szobámban ültem, vagy kerestem másokat, hogy velük üldögéljek, de a városból nem mozdultam ki azóta. Persze, hogy most a betegségem kiteljesedik akkor süt ki a nap, mert ugye mikor máskor. Mindegy lesz még szebb tavasz :) Mondjuk ez a 20 fok télen egészen tavaszias már mit ne mondjak.. 哈哈

A másik dolog amire rájöttem, hogy tekintve, hogy nem történik semmi az ember a legapróbb dolgokat nagyítja fel saját "szórakoztatására". Olyan jól fel tudom stresszelni magam apróságokon. No mindegy, végülis semmi sem érdekes.

Tegnap sírtam, hogy haza akarok menni. Valószínűeg a betegség hozta ki belőlem... 4 és fél hónap alatt egyszer sírtam emiatt, hogy tényleg haza akaratam menni. Mára már jobb azért, sőt ismét minden kb a rendes kerékvágásban.

Na jó befejezem, nemsoká megyek dokihoz remélhetőleg...

Megvan a felszállási engedély, de valahogy a pilóta nem törődik vele. Néha már érzi, hogy mindjárt felszállunk, de ilyenkor a reptéren felejtett tekintete legyőzi egy kis időre a gondolatait, erősebb érzelmeket hozva a felszínre és nem tud elindulni.
Hiába vettem a jegyet.

miért nézel még rám

Mától jobb, igaz minden kezdet nehéz, de 2.5 óra alvás után is maximális energiával vágok bele az új életembe! Maximalizálódik a leszarom attitűd, a változás, a jókedv, a pénzköltés, ami ugyan nem jó, de valamiből finanszírozni kell az előbbit! Persze bele kell vágni csomó új dologba, röhögni kell az embereken. Ó igen, Isten hozott új élet! :)

a fürdőszobából szivárgó cigifüstből.
az egyedüllétből.
az önző emberekből.
a totyogásból.
a kínaiból.
a gyerekességből.
ebből az országból.
a hülye emeberkből.
a koszból.
a kosztból.
a kutyákból a menzán.
a büdösből az utcákon (és a menzán).
az esőből.
a dögmelegből.
a hidegből a szobában.
a szobatársamból, hogy van, hogy mégsincs.
a megfázásból.
a hazugságokból.
a hülye kibúvókból.
a megnemértettségből.
az idegességből.
a frusztrációból.
a lelki bajokból.
a szerelemből.
a pasikból.
a nőkből.
magamból.

Holnaptól más lesz...

Már most is az...

...azt hiszem elég rég írtam... most is csak panaszkodni kezdek majd el... megpróbálok nem...

Tegnap voltunk a magyar nagykövetségen október 23-át ünnepelni, végre volt magyar kaja, nagyon finom volt, jól be is zabáltam hálistennek... De persze mind szép és jó találkoztunk többi itteni magyarral is, beszélgettünk elérhetőségeket cseréltünk ilyesmik. Jó volt. Persze.

Csak az az érzés ne lett volna bennem ami már 3 napja üldöz.. Főleg, hogy pont mielőtt megérkeztünk volna tört ki belőlem: Miért vagyok itt?

A baj nem az, hogy a kérdés előjött (mer van rá értelmes válaszom: hogy kínait tanuljak), hanem, hogy volt aki meg is mondta kerek perec, hogy ne pazaroljam ilyen hülyeségeken az időm, hogy olyat tanulok amit utálok (itt meg ugye a pénzzel kapcsolatos bármilyennemű dolog).

Robert mondta, h akinek van tehetsége az ne ilyen helyen pazarolja... Bassza meg... Elmeséltem a Daninak és elbőgtem magam közben...

Na mindegy megyek ebédelni...

我不好.